40-45 év feletti nőknél gyakran fordul elő, hogy változatlan életmód mellett is elindul a hízás, a fogyás pedig kihívást jelent.
Ezzel a problémával keresett meg Zsuzsi is. Bár mindig tudatos volt, odafigyelt arra, mit eszik, sportolt – mégis kúsztak fel rá a kilók. 6 hétig dolgoztunk együtt.
Az eredmény számokban:
- Testsúly: -5 kg,
- derékbőség -7 cm,
- csípőbőség -3cm
Ezúton is szívből gratulálok a sikerhez.
Zsuzsi így foglalta össze a közös munkát:
“Bevallom, kicsit féltem belevágni a programba, mert azt gondoltam, hogy már mindent bevetettem, hogy leadjam a pár év alatt „észrevétlenül” felszedett kilókat. Ami miatt mégis elindultam, az egy nagyon kedves ismerősöm ajánlása volt – aki ugyanúgy a változó kor minden nehézségét és szépségét éli meg, ahogy én is. Semmiképpen nem egy fogyókúrás programot kerestem, nem koplalni és éhezni akartam, hanem egy olyan végtelenségig fenntartható életmódot, amitől jól érzem magam testileg és lelkileg is.
Mindig törekedtem az egészséges életmódra, minőségi alapanyagokat vásároltam, főztem, csak nagyon ritkán rendeltem kész ételt, sportoltam, eleget aludtam – szóval azt gondoltam, ezen már nem sok mindent lehet változtatni, hiszen mindent megteszek azért, hogy jól legyek. Tévedtem!
Ez alatt a 6 hét alatt rengeteget tanultam – nem csak az ételekről, hanem magamról is
Fokozatosan hétről hétre hagytam el a számomra kevésbé megfelelő ételeket-módszereket és engedtem be azokat, amiktől (én csak így mondtam) kivirultak a sejtjeim.
Az tetszett a legjobban, hogy nem volt rossz döntés,
nem kellett azon rettegnem, hogy mi lesz, ha megeszem például azt a szelet kenyeret, vagy fagyit. Teljesen rád bíztam magam, tudtam, hogy a heti találkozón megnézed, megbeszéljük, helyre tesszük. És ez nagyon fontos volt: nem kihúzzuk egész életre, hanem helyre tesszük! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első két hét könnyű volt. Nagyon kellett figyelni, előkészíteni a másnapi reggeli – ebéd – uzsonna csomagot. Sokszor szembesültem vele, hogy nem vettem például elég zöldséget, vagy hirtelen kellett kitalálni valami jól összeállított ebédet. Lemérni, hogy mennyi is a „kicsi adag” diákcsemege, vajon mennyi (mennyiségre) 10 dkg túró, stb. De napról napra könnyebb lett, most pedig már magától értetődő.
Egész életemben nem ettem ennyi gyümölcsöt.
Én, aki elméletileg nem rajongok értük. Eddig.Volt pár dolog, amit (most már bevallom) nem hittem el először, de úgy voltam vele: kipróbálom, lesz ami lesz. És lett is. Elhittem.
Nincs falásrohamom, nem puffadok. Energikusabb vagyok. Még tudatosabban vásárolok. Mindig azt gondoltam az életmódváltó programokról, hogy beszűkítik a lehetőségeket. De éppen ellenkezőleg – rengeteg új alapanyag, feldolgozási mód lépett be az életembe – étrendembe.
Szívből ajánlom a programot mindenkinek, aki hasonlóképpen elakadt, mint én. Ne féljetek segítséget kérni!
Köszönök mindent Kati: a kedvességed, a szakértelmed, hogy mindig mindenre volt alternatív megoldás, a recepteket, az útba igazítást.
Szeretettel ölellek,
Zsuzsi”
Hogyan értük el ezeket az eredményeket?
- Kitűztük a célt és megbeszéltük a stratégiát.
- A heti konzultációkon átbeszéltük, milyen kis módosításokra, finomításokra van szükség az életmódjában.
- Természetesen figyelembe vettük az egyéni igényeit, a napi rutinját, ízlését.
